Biográfia


   
Portré1953. augusztus 15-én született, ötödik gyermekként. Sashalmon élt a család, szerény körülmények között, de édesanyjuk szeretete, gondossága minden nehézséget áthidalt. Judith tehetsége nagyon hamar megmutatkozott. Édesapja, aki cipész volt, és bátyjai a munkájuk mellett sokat zenéltek, és Ő már egészen kis korában énekelt velük.

Zenei általános iskolába járt, hét évig zongorázott. Női fodrásznak tanult, az ottani kórus adta meg az alapokat az énekléshez.

A Tavasz’ 67 kórussal, és egyéni, táncdal énekesi kategóriában is megnyerte a Ki mit tud?-ot 1972-ben. Karrierje innen indul, rengeteg fellépés, tv szereplés, ORI turné követte egymást olyan partnerekkel, mint Máté Péter, Szécsi Pál, Cserháti Zsuzsa, és még sokan mások. Az 1977-es Metronóm fesztivál sikere után megjelenhetett első nagylemeze is, Táncolj még! címmel. Ezt külföldi szereplések sora követte.

 

Ausztria, az akkori NDK, Szovjetunió – ezekben az országokban annyira népszerű volt, hogy években mérhető a turnék időtartama -, de sikeres volt Írországban, Japánban, Kubában, és az USA-ban is, ahol szintén sorra nyerte a díjakat.

Orosz katonákkal

Itthon négyszer volt az Év énekesnője. A Táncolj még! először arany-, majd platina lemez lett.

A „diszkó királynő” pályafutása azóta töretlen. Mindig tudott stílust váltani, és megtalálta azokat a szerzőket, vagy a szerzők Őt, akikkel még 19 nagylemezt készített. Ezek az alkotók a teljesség igénye nélkül: Berkes Gábor, Bogdán Csaba, Delhusa Gjon, Demjén Ferenc, Ihász Gábor, Menyhárt János, Miklós Tibor, Schöck Ottó, Schönthal Henrik, Szikora Róbert, Szűcs Antal Gábor, Várszegi Gábor, Voga János, Závodi Gábor.

Napjainkban is nagyon népszerű. 2005-ben New York-ba hívták vendégszereplésre. Koszovóban a békefenntartó katonák is Őt várták. Táncolsz velem? című életrajzi könyve több ezer példányban fogyott el.

Sashalmi szobábanTestvére, Szűcs Antal Gábor, kiváló zenész, aki Judith lemezein állandó közreműködő. A Skorpió és a Dinamit együttesben is gitározik, Tátrai Tiborral pedig duettben lép fel.

Jelenleg a sok fellépés és tv szereplés mellett 45 év Száguldás című jubileumi koncertjére készül.

Legújabb válogatáslemezére egy vadonatúj dal is felkerült. A Táncold át az éj-éjszakát! Dandó Zoltán szerzeménye.

 

 

Díjak és elismerések

1972 – táncdal és énekkar kategóriában a Ki mit tud? győztese
1973 – 3. helyezést ért el az Arany Orfeusz fesztiválon
1975 – 2. helyezést ért el a máltai Lavaletta fesztiválon
1977 – 3. helyezést ért el a Metronóm fesztiválon
1979 – Pepita Oroszlán – díjat kapott a legnagyobb példányszámban eladott albumért az adott évben
1979 – a Cavan Fesztivál (Írország) Legjobb női előadó díja
1979 – a World Popular Song Fesztiválon (Yamaha Music Fesztivál), Tokióban elnyerte a The Most Charming Lady (azaz A legbájosabb hölgy) című elismerést
1980 – Nívó-díjat kapott az Űrdiszkó című tévé-revü műsoráért
1983 – a neewollahi fesztivál (Kansas, USA) Nagy díja és I. díja
2008 – Megyei Prima-díj (Közép-Magyarország)
Pop-Meccs – Év énekesnője (1978, 1979, 1980, 1982)

 

Portré



Copyright © 2016 Szűcs Judith Hivatalos Weboldala. Minden jog fenntartva.

Szűcs Judith logó

FőoldalAdatkezelési tájékoztatóKapcsolat

Vissza az oldal tetejére!